Sosem ámítottam magam hogy könnyű lesz, sem azt hogy ő a legoptimálisabb választás. De ez nem racionalitás, ezek pusztán érzelmek. Néha várom hogy hívjon, mert délután megbeszéljük hogy majd fog. Aztán valahogy mégsem. A reggeli ébresztés a dolog fénye.

Hetek óta ugyanazt álmodom. Bár más a körítés, de tök ugyanazt. Ő, és egy hosszú, egyenes, mogyoróbarna hajú lány, kék szemekkel, kicsit filigrán(vékony) alkattal. Mindig valami B-betűs neve van. Ők ketten barátok, és hárman megyünk ide-oda. Majd egy idő után a szemem előtt jönnek össze, és mikor a szemébe nézve rákérdezek, butusul néz, és mindent tagad.

A ma reggeli álmomban meghaltam, és szellemként figyelemmel kísértem, ahogy a halálom után összejön ezzel a lánykával.

Teljesen megzakkantam? Jelleméből adódóan, nem egy sunyi ember. Sosem feltételezném még csak magamban sem, hogy megbántana ilyen formában. De mégis ezek az álmok....lehet ezzel mit kezdeni? Kétlem. Erre kelni reggelente, miközben ő hív és pajkosan beszél hozzám. Csodás hallani reggel a hangját, de néha úgy elmesélném neki, és várnám hogy azt mondja: imádlak, de én nem ilyen vagyok. Én nem kapaszkodok, nem várok, nem erőltetek, nem zúdítok rá semmit.

Hiányzik. Mi a fene legyen?