Ha tartalommal tölthetnék fel egy üres emberi agyat, valószínűleg először empátiát ás objektivitást, pakolnék oda. Majd jöhetne a nyitottság és kreativitás. Úgy. Ezzel már túl lehet élni.

Fura hogy mi nők, milyen apró dolgok miatt érezzük magunkat magabiztosnak. Ma nagyon kakin néztem ki. Ahogy reggel felkeltem, már éreztem, hogy nem tudok magammal mit kezdeni, csak valahogy éljem túl. Ismerős, nem?

Az arcom fakó. Hisz miért is lenne üde? Úgy három hete nem érte normálisan a nap. Mert nincs. A szemeim karikásak, hiszen nincs elég időm aludni. Ezt kell még megírni, azt kell elolvasni, és még szeretnék jógázni is. Mert ugye valamivel meg kell dolgozni a seggizomért.

Ma este elegem lett, és belevágtam. A körmöm szép eperpirosan fénylik. A hajam dús hullámokban omlik a hátamra, és a karikáimnak nyoma sincs. A szemem üde, és a fehérje mögött elbújhat a meszes fal is szégyenében. Holnap az új pulcsimban megyek. És rájöttem, hogy vékonyabb vagyok, mint Beyoncé. Szóval ennyi kell a boldogsághoz?

Valószínűleg az enyémhez igen, mert rögtön bátrabban masírozok az utcán, és a jóga visszatérítette az elkószált libidómat a helyére.

No igen. A libidóm. Valójában nem azzal volt a gond. Vagyis nem tudom hogy elmúlt-e a gond. Valahogy be vagyok rozsdásodva, pedig semmi okom rá. Sem butább, sem csúnyább, sem semmilyenebb nem lettem, mégis mostanság úgy érzem magam szex közben, mintha újra és újra elveszíteném a szüzességem. A fenébe is....szégyenlős vagyok mostanság!

Zavarba jövök, és az Ő türelmetlensége olykor csak még tovább fokozza. Szarok vagyunk, kérem. Ez most nem megy nekünk. És nem is az orgazmusról van itt szó. Az megvan. Mindig is megvolt. Csak szimplán fásultak vagyunk a hétköznapoktól, és valahogy most nem ez van középpontban