A tegnapi szerenád valami hihetetlen volt. úgy éreztem magam, mint egy szomorú napközis, akitől elveszik a játékát. csak álltunk ott a sötétben, fogtuk egymás kezét és énekeltünk.

akármikor énekeljük az emberektől a tábortüzet, mindig bőgés van. Mindig eszünkbe jut Johny, meg hogy ő ezt miért nem láthatja. Kicsit fáj.Visszanéztünk elsős katinapi képeket és egy csomón rajta van. Annyira furi volt.

„Egy dal, s te újra köztünk élsz, ma újból te zenélsz.Úgy van ahogy rég volt. „