Tavasz

Az elmúlt két hétben erősen lefoglalt az életem. Kezdetnek kaptam egy elég nagy önbizalomlöketet. Dolgozom, és bár  mindig is titkon azt gondoltam hogy akaraterőhiányban szenvedek, rájöttem hogy pont nem. Marha ügyes vagyok. Plusz az elmúlt 1,5 hétben az összes pasi rámindult akivel csak találkoztam. Ez azért egy eléggé felvillanyozó arány. Dehát tavasz van...a farok feláll és az ész megáll.

Tegnap volt a pasidömping csúcspontja, amikor elmentem futni és elkezdtem versenyezni egy pasival minden hátsószándék nélkül. Vagyis ez nem igaz, hiszen le akartam futni. Láttam, hogy baromi jó kondiban van, és gondoltam teszek egy próbát. Most vagy sikerült, vagy hagyta magát. Mindenesetre jófej volt. De ő is félreértette. Félreérthető vagyok? Vagy csak próba-cseresznye?

Családias volt a hétvége, anyával meg a kisöcsémmel. Aki látványosan kamaszodik, és néha beragasztanám a száját pár órára. Biztos mindenki ilyen idegesítő ebben a korban, de ez valami rettenet. Minél nagyobbat akar mondani, minél gyakrabban. De ha belegondolok, ezt a pasik sosem növik ki...

Z. még mindig sportot űz belőle, hogy olyat mondjon nekem, amit még nem tudok és le is nyűgözzön vele. Szerintem észre sem veszi, de baromi édes. Azt hiszem, így akar udvarolni. Mint a fészeképítés a madaraknál.Vagy a csípkedés a halaknál.

Szóval éljen a tavasz....meg kezeket a paplan alá. ;)

Úúristen mire jöttem rá! Vv Béci kiköpött  klónja a volt barátomnak. Félelmetes a hasonlóság. Mimika, mozdulatok, hanglejtés, szóhasználat, arc, test, minden A-Z-ig...Ez sajnos nem tudom hogy kinek hízelgő vagy épp megalázó, de tény.

Viszont rájöttem, hogy valójában mi fogott meg benne. Jó pár férfival találkoztam már és igazából mindegyik meg tud fogni valamivel, de a hátrányaik is megvannak.

A Béci típusú férfi elhiteti az emberekkel, hogy tudja őket manipulálni. Elhiszed hogy  van karizmája és ezáltal hatalma emberek fölött és ekkor hajlamos beleremegni az ember lányának a  lába, de annyira akarja a hatalmat és az irányítást, hogy inkább a kezébe adod, csak fogja be végre a száját. Elhiszik magukról hogy baromi erősek és becsületesek, és hogy ők minden nő álma, de a legtöbbjük olyan mint egy szétsminkelt prosti. Ha egy kicsit közelebb hajolsz hozzá, rájössz hogy nem is olyan vonzó. Addig rágja a füled és pattog mint a nikkelbolha, hogy megunod és inkább behódolsz. Ha viszont valódi hatalom és erő van a kezei közt, és úgy érzi méltó társra lelt, akkor kivirágzik. És akkor a leggyönyörűbb és legfélelmetesebb is egyben. Olyankor ellenállhatatlan.

Ki milyen megalkuvó( én egyáltalán nem), elég hamar be lehet tőle sokallni, és akkor nincs az a karizma ami visszaadná a szépségét. Akkor fuss, ahogy látsz, mert tőle nehezen szabadulsz.....

Csak a távoli autóbrümmögés, néha egy kis grippenzaj és némi madárcsicsergés szűrődik be. Mintha nem tudnák hogy még tél van. Ha tudnék madárul, már biztos felvilágoltam volna őket. Persze akkor én lennék az ünneprontó...

Egy bazinagy pókkal a fejemnél keltem, kábé mint valami túlélő szigeten. Fél óráig jófej volt, nem mozdult. Aztán mint akit árammal csíptek meg, neki iramodott, én meg fejvesztve dobtam le magam az ágyról.

Ennyit a mai reggelről. Tudom, nem voltam túl közérdekű. Ez van.

Nők Lapja Psziché, Mindennapi Pszichológia, A csodálatos kutyadoki, temérdek pszichológiai rovat minden női magazinban, legyen az internetes vagy hagyományos. Hova ez a nagy érdeklődés?

Mert oké, tényleg érdekes. De ez a nagy kereslet mintha 1-2 év alatt bontakozott volna ki, és igazából nem tudom minek köszönhető. Azért nálunk sokkal zavarosabb országok is vannak, nem foghatjuk erre. Ennyi lelki problémánk lenne nekünk Magyaroknak? Vagy csak a magyar nőknek? Mert hát ezek elsősorban még mindig minket céloznak meg.

A leggyakoribb témák a következők: erős nő- elnyomott pasi, a mai kamaszok hajmeresztő dolgai, szingliség, a munkahelyi stressz százféle fajtája,  szexuális határtalanság-gátlástalanság-virágzó magyar szexipar, nő-férfi kommunikáció vagy hiánya, apa-gyerek kapcsolat

 Ezekről hallani leginkább manapság, és mintha szakértő is egyre több lenne. Minden magára valamit is adó női portál szakik tucatjait rántja elő a farzsebéből. Ha beírod a fórumba hogy elhagyott a pasid, a fogorvostól kezdve a shoppingterapeután át azonnal rádküldenek egy párat. Nah szerintem ez a nem normális.

Inkáb azt a fajta mentalitást kéne kialakítani, hogy egy egészséges ember képes legyen megoldani a problémáit a saját közegében. Aki az élet ilyen hétköznapi dolgaival nem boldogul, az kérem húzza le magát a klotyón, mert megérdemli.

Ezzel csak a sok életképtelen ember alá adják a pacit,miszerint teljesen normális ha nem tudja megoldani a gondjait. Jó ez így tényleg?

Már háromnegyed órája hogy csipásmacska fejjel legördültem az ágyról, de egy bögre kakaón kívül még semmire nem tudtam rávenni magam. Tényleg semmire. Keresek, kutatok mindenféle Almási Kitti után...de hát elég szánalmasan megy a dolog. Fel kék kerekedni, felöltözni, elmenni egy-két szakirodalomért...de a legjobb az lenne ha valaki idehozná nekem. :D

Olyan szép narancssárgán süt a nap. Az jut róla eszembe, amikor a bölcsiseket délután kiteszik az udvarra aludni azokban a rácsos ágyakban. Az egyik legkorábbi emlékem, hogy én is egy olyanban fekszem nyáron és nézem az eget.

Egy halam ma meg akart szökni az akváriumból. Szó szerint megpróbált fejest ugrani az ismeretlen száraz valóságba. De megmentettem. Nem egy David Copperfield szegénykém...

A nyár szóról mindenkinek egy konkrét kalandja jut eszébe, mint ahogy nekem is. 

2006-os Lellei tombolásom, valószínűleg míg élek nem felejtem el. Olyan bátor és felszabadult aligha leszek már...szerencsére.

Csak pár fénykép maradt bizonyítékul, és ebben némi tudatosság is volt. Kicsit meg akartam őrizni olyan törtékenynek és szépnek amilyen valójában volt, és utólag sem nem hozátenni, sem pedig elvenni belőle. Ehhez hozzátartozott, hogy nulla félelemérzettel és felelősségtudattal, gondtalanul buliztam végig másfél hónapot.

Életem eddigi legforróbb nyara volt. Állandó 35 fok árnyékban.

Az egyik képen egy ház kertjében állok este fürdőruhában, békauszonnyal a lábamon,pipával a számban. Hát igen...nem teljesen tiszta, hogyan is alakult így ez a kép, de azt tudom hogy előtte meg utána is valami szuper dolog történt.

A másik képen vakító déli napsütésben fekszem a homokban, és éppen homoknő szobrot faragok, cicivel meg mindennel ami kell. Erre határozottan emlékszem. Egy reklámfilmes stábból két sráccal strandoltam, akik épp ott forgattak a parton, és ebédidőben elkezdtünk homokembereket építeni a közeli gyerekek homokozóslapátaival.

A másik kép már egy fokkal vadabb. Éjjel, a lezárt strandon, pucéran 2 másik lánnyal és egy sráccal. Ó...az a srác. Az első szerelmem. Azt a nyarat vele töltöttem. Komolyan egymásba habarodtunk, és mostmár komolyan nem tudom miért estem bele. Tök átlátszó volt az egész. Ő tipikus rosszfiú volt, én pedig tipikus jókislány (legalábbis hozzá képest). Már az elején megmondta, hogy ha vége a nyárnak, ne féljek eltűnik. Tudja hogy a szüleim a fejüket vernék a falba, ha elbasznám az életem vele. És így is volt. Csakhogy én akkor azt hittem, viccel. Igazából eszembe sem jutott, hogy egyszer vége lesz a nyárnak. És pont ez benne a szép. Aztán megvolt a sírás-rívás meg minden egyéb. De így volt teljes.

Minden este buliztam, és szinte minden este mással. Ami alatt nem az értendő, hogy minden este más ágyában tértem nyugovóra. ..

A vodka-narancsok, spitz-rumok, kalózbárok, mixersrácok és matrózok nyara volt. Azután Pesten folytattam szeptemberig, amikor is vége lett ennek a csodának. De nem hiszem hogy 60 évesen ezt fogom majd mesélni az unokáimnak...legalábbis remélem hogy majd rámszól  valaki.